A panzió főépülete, a vadászkastély 20 férőhelyet biztosít, 1-2-3 fős szobákban, melyekhez saját fürdőszoba is kapcsolódik. A különleges hangulatú, vadásztrófeákkal díszített étterem nem a la cart rendszerben működik, ezért bármiféle igény esetén előre foglalás szükséges. Eleinte a klasszikus magyar konyhával vártuk osztrák, svájci, német és japán vendégeinket. A fő irányvonal ma is ez, de igény szerint szívesen kalandozunk a nemzetközi gasztronómia területére, valamint vadászház lévén a hűtőben mindig lapul vadhús. Kiemelt figyelmet fordítunk az egészséges életmódra, valamint az alapanyagok származási helyére. Minden hozzávalót a panzió vezetője szerez be a környékről, ami mindig friss, hazai-lehetőleg a környező településekről. Az erdő bőségesen kínálja az erdei melléktermékeket, ezért az erdei gyümölcsök és a gomba is sokszor szerepel a palettán.