Vajda János Erdészeti Erdei Iskola – Pusztavám

Az iskola a nevét Vajda Jánosról, a XIX. századi költőről kapta, aki a Váli-völgyben töltötte gyermekkorát. Szerettük volna, ha azok a gyerekek, akik hozzánk érkeznek, olyan élményekkel gazdagodnak és olyan szakmai tudást szívnak magukba igazából játszva, mint ahogyan a költő is erdei kalandjai során.

Erdészeti erdei iskolánk lehetőséget nyújt a tartamos erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás, valamint az erdei életközösség bemutatására. Az erdőgazdaság célkitűzése, hogy a mai fiatalokkal megismertesse a szakmai tudnivalókat, valamint az, hogy rámutassunk arra, hogy az erdő önmagában kincs. Ennek megismerése, az őket körülvevő élővilág rejtelmei és a megannyi erdei barangolás olyan felejthetetlen pillanatokkal ajándékozza meg őket, melyek sokszor végig kísérik őket egy életen át. Nem beszélve arról, hogy a mai felgyorsult világban az erdei iskolák szerepe az is, hogy egy levegővétellel kicsit megálljunk és szétnézzünk, mennyi csoda rejlik körülöttünk, ha csak megpihenünk egy pillanatra az fák között.

“Nincs is édesebb lelki élvezet,

Mint megfigyelni a természetet,

Tanulni tőle filozófiát:

Mienk, míg elfeledjük, a világ!”

(Vajda János)

Erdei iskolánk 2015-ben nyitotta meg kapuit, és azóta folyamatosan várja az érdeklődő diákokat és pedagógusokat. A hozzánk érkező gyerekek az idő nagy részében saját tapasztalataikon és élményeiken keresztül tanulnak az erdőben az erdőről. Erdészeti erdei iskolaként fontos feladatunknak tartjuk, hogy az iskolai tananyagra épülő, azt kiegészítő gyakorlati programok mellett bővítsük a gyerekek erdészeti ismereteit is. Foglalkozásaink célja a természet felfedezése, megismerése a korosztálynak megfelelő módszerek és eszközök segítségével. Egy olyan komplex látásmód kialakítása, melynek hatására képessé válnak a gyerekek a természet, mint kincs megőrzésére, hiszen a Földet unokáinktól kaptunk kölcsön.

Csoportjaink számára témanapos foglalkozásainkhoz, erdei iskolai programjainkhoz szakképzett erdőpedagógust biztosítunk. A környék megismerését jelzett turistautak, tanösvények teszik lehetővé.

További programlehetőségeink: osztálykirándulások, nyári táborok, erdei séták szakvezetéssel.

Az erdei iskolában szabad helyek függvényében lehetőség van szállásfoglalásra is.

Az iskola a nevét Vajda Jánosról, a XIX. századi költőről kapta, aki a Váli-völgyben töltötte gyermekkorát. A család azért költözött a faluba, mert az édesapa uradalmi főerdész lett a váli birtokon, így Vajda János idilli erdei környezetben és szakmai neveltetést kapva nőtt fel. Akkori házuk ma is áll, Vajda-ház néven megtekinthető Vál falutól körülbelül 3 km- re. A helyiek szívükön viselik a ház és környéke sorsát, annak korabeli bútorait és a kéziratokat nagy becsben tartva őrzik. Vajda János álnéven szakmai könyvet is írt, Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere címmel. Költészetében nagy szerepet kapott az erdő, a váli vidék és a természet szeretete.

– 2 x 14 férőhelyes, emeletes ágyas szobák
– 1 x 2 fős tanári szoba, külön vizesblokkal
– egy fiú vizesblokk (2 wc, 3 zuhanyzó), egy lány vizesblokk (3 wc, 3 zuhanyzó)
– egy nagy közösségi hely 40 fő részére (étkező, foglalkoztató, előadó terem) – vetítővel
– melegítőkonyha
– mezítlábas ösvény az iskola udvarán
– futballpálya
– tűzrakó hely

Programjaink illeszkednek a természettudományos tantárgyak oktatásához, ezért gyakorlati, tapasztalati ismeretek bővítésére alkalmasak. Igyekszünk komplex ismeretátadásra, feladataink fejlesztik a kritikai gondolkodást, együttműködő készségeket is.

Az alábbi lehetőségeket kínáljuk, de természetesen egyéni igényeknek is igyekszünk megfelelni

 

– erdészeti és vadászati ismeretek
– túra a Vértesben
– térképészeti ismeretek
– az “erdész munkája” erdőpedagógiai foglalkozás
– vadgazdálkodási foglalkozás
– erdei nyomkeresés
– erdei kalandtúra
– állatok megfigyelése
– kézműves foglalkozás
– tábortűz
– sport az erdőben
– külön kért témára foglalkozás (jeles napok, témahetek)
– évszaknak megfelelő erdei foglalkozás

Árak

Diák szállás – 4 000.-Ft/fő/éj
Felnőtt szállás – 6 500.-Ft/fő/éj
Ágyneműhuzat használat – 2 000.-Ft/db

Program 2 órás erdőpedagógiai foglalkozás – 1 500.-Ft/fő

Program 6 órás vezetett túra a Vértesben –
4 000 Ft/fő

Ellátás általános iskola alsó tagozatosoknak és óvodásoknak:
Reggeli – 1 800.-Ft/fő/alkalom
Úti csomag – 2 750 Ft/fő
Ebéd – 2 750.-Ft/fő/alkalom
Vacsora (hideg) – 1 950.-Ft/fő/alkalom
Vacsora (meleg egytálétel) – 2 400.-Ft/fő/alkalom

Ellátás általános iskola felső tagozatosoknak és középiskolásoknak:
Reggeli – 2 200.-Ft/fő/alkalom
Úti csomag – 3 300 Ft/fő
Extra úti csomag – 3 800 Ft/fő
Ebéd – 3 300.-Ft/fő/alkalom
Vacsora (hideg) – 2 400.-Ft/fő/alkalom
Vacsora (meleg egytálétel) – 2 850.-Ft/fő/alkalom
Szalonna sütés – 2 200 Ft/fő
Tűzifa bekészítés – 6 200 Ft/alkalom

Konyhahasználati díj – 10 000.-Ft/csoport/nap
Terembérleti díj egész napra – 50 000.-Ft/nap
Udvarbérleti díj (max. 50 fő, e fölött egyedi árszabás)– 50 000.-Ft/nap

Elérhetőség

Cím:
Vajda János Erdészeti Erdei Iskola
8066 Pusztavám, Erdősor 2. (hrsz. 09/46)

GPS koordináták:
47°24’51.4″N 18°14’57.3″E
(47.414282, 18.249254)

E-mail:
info@vertour.hu

Nyitvatartás:
Egész évben, a foglaltságnak megfelelően.

HÁZIREND
JELENTKEZÉSI LAP

A Vajda János Erdészeti Erdei Iskola már a Facebookon is!

Közzétéve itt: Google Google
1 2 profile picture
1 2
2026.07.03.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Az egyetlen hátránya, hogy a fiúkuckóbanbnincs szűnyog háló, és máshol. Az udvar gyönyörű, a beltér is. Az étel isteni!!! Nagyon tiszta minden. Mindenkinek ajánlom.
Közzétéve itt: Google Google
Gábor Gedai profile picture
Gábor Gedai
2026.06.10.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Tiszta, szép környezet. Az épületben is rend és tisztaság.
Közzétéve itt: Google Google
Ferencné Psóra profile picture
Ferencné Psóra
2026.05.25.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon kellemes hely. Nem jártuk be az egészet, de nekünk nagyon tetszett. Az őzek is nagyon cukik.
Közzétéve itt: Google Google
Robert Rago profile picture
Robert Rago
2025.06.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
+1
Itt rendezték a pilisringet, nagyon jó volt.
Közzétéve itt: Google Google
Mihâly Cseh profile picture
Mihâly Cseh
2025.01.24.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Jo
Közzétéve itt: Google Google
Attila Farkas profile picture
Attila Farkas
2023.03.26.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
+1
Nagyon szép környezetben elhelyezkedő, jól felszerelt, szép, tiszta hely. Nagyon jól éreztük magunkat. Csilla és Bea mindent megtett ezért. Minden étel is finom és bőséges volt. Szerencsére az idő is kedvezett a túrázásnak.
Igazolta: Trustindex
A Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ

Hírek

Fényképek Agostyáni Arborétum bejegyzéséből ...
View on Facebook (új lapon nyílik meg)
Kutyusok előnyben! 🐶🐶🐶🐶Szavazz az Agostyáni - Arborétumra! 🌲ℹ Október 4-e az állatok világnapja. Ezen neves dátumhoz kapcsolódva hirdetjük meg, hogy az Agostyáni Arborétum idén megpályázza az „Év Kutyabarát Helye 2026” címet a "látnivalók" kategóriában. 🏞️Köszönjük, ha egy szavazattal segítik a versenyben az arborétumot!🗳️ Szavazni október 18. 20:00-ig lehet a poszt alatti első kommentben található linken. ❗️ FONTOS ❗️Egy IP címről egy nap egy szavazat adható le. #agostyániarboretum #evkutyabarathelye #erdo #erdesz #verteserdo ...
View on Facebook (új lapon nyílik meg)